Mesekása

 2012.01.17. 21:51

Buék mindenkinek. Volt halászlé is meg lencseleves is, de pont ugyanúgy mint tavaly, csak halászlékocka nélkül a halászlé, a lencseleves csak simán kolbászos volt, semmi eksztra, nem is írok róluk, különben is rég volt kétezertizenegy. Ami most jön a világ legegyszerűbb kajája, nagyjából a rántotta szintjén mozog a bonyolultsága. Nem mellesleg szélesíti kulturális látókörünket, tudni fogjuk mit tolt reggelire a fehérlófia, meg a szegényember legkisebb fia, meg jancsi és juliska meg a többiek. Fogj némi magpelyhet, bármilyet, itt nálam ez zab. Tedd kétszer annyi vízbe, és főzd kevergetve kis lángon amíg puha nem lesz. Ez kb 15 perc. Aztán tegyünk bele banánt, almát és körtét, meg kis diót is törjünk bele, némi méz és fahéj. Persze bármilyen gyümölcs mehet bele, ami épp van. Ímhol.
Külseje miatt inkább smárolnánk vasorrú bábával, de íz és egészség szempontjából a jótündér sem tudna jobbat. Telít, roppant könnyű, lúgosít, és tuti hogy fullegészséges, és reggel a csajod jobban bukik rá mint a szalonnás tojásra erőspaprikával. Mesés, egyik kedvencem.
 

Vasárnapi Kétfogásos Szpesöl

 2011.11.29. 20:19

Hát egy teljes ebéd született, 4 főre, leves és második, a sütit anyukám dobta a végére, ezért csak említem majd. A leves ötletszerűen csak egy melengető zöldséglevesnek indult, de miközben dinszteltem a hagymát fazékban kacsazsíron és szeleteltem a négy sárgarépát, jutott eszembe hogy minek a felhajtás, a répához még dobok egy zacsi szárított gombát a konyhai túlélőszettből, egy szelet sonka sózás és füstíz végett, és öt-hat gerezd fokhagyma meg majoranna, összefőzve és kész is. Szerényen erdei gombaleves, leturmixolva félig. Kép.
Hát igen, már nincsenek jó fények a telefonos fotózáshoz így télen, de egyébként sem mutat többet mint egy barna darabos lé ami akármi is lehet. Maradjunk a jól bevált pocsolya asszociációnál. Íze gombás, füstös, kellemes, a húgom szerint nagyon jó, és egy ex szakács is jóra értékelte aki betegágyba kapta.

A második fogás, aminek az előkészítése miatt kellett spórolni a leves bonyolultságán a Sütőtökpürés kacsacombok sült körtével. Lehet hogy uncsi a sütőtök mint alapanyag, de én imádom és láthatjuk hogy ez a felhasználási mód a köretek közé emeli az eddig szinte csak magában sütött terményt. Annyi hogy feldaraboljuk nem túl nagyra, hogy gyorsabban süljön, sütőből kivéve kanállal kikapjuk a héjából, és gyömbér-fahéj-bors kombóval egy tálban krumplitörővel adunk neki. Más nem kell hozzá, szép szín, meglepett arcok az asztalnál, és másfél kiló tök (ami háromnegyede az aktuálisan felhasználtnak) egy családot képes köretileg ellátni. A kacsacombokat meg tepsiben sóval és pár karika zöldpaprikával borítva sütöttem, körülötte annyi natúran felvagdalt körtével amennyi csak elfér a kacsák mellett. Más nem kell hozzá, a kacsát locsolgatjuk, és egyszer csak kész körtéstül, mindenestül. Tányérban szar fényekkel így néz ki.
Anyám szerint a körte volt a legjobb, de egyben az egész elég ütős lett, minden passzol mindenhez, a körtéből meg legközelebb annyit rakok hogy befedje a tepsit mert tényleg jó a tökkel és kacsával, nem tudom mi az ami miatt ez a kaja ne lehetne 10 pont. Ja igen, anyukám sütije. Kakaós lekváros, kellemes, van olyan egyszerű hogy talán egyszer megírom.
 
És még mindig van jobbfentl lájkológomb! Ha sokan megnyomjátok csinálok lájkológombalevest! (fudeszar)

Hamburger vagy-e?

 2011.11.22. 15:30

Következzék szerzőtársam pionírkodása az igényes gyorsétel (ami ugye lassú) felségterületén. Részemről tolnám nagyobb kólával és burgonyával, szép munka.
 
Korábban is próbálkoztam már házi hamburger készítésével, de most sikerült lefektetni azokat az alapszabályokat, melyek hozzásegítettek a számomra tökéletesen harmonizáló ízorgia eléréséhez. Hosszú utat járt be a hamburger, mire 1955-ben megnyitotta kapuit Chicagóban az első McDonald’s, és lealjasította szegényt.

Sokkal korábban a tatárok átadták oroszoknak tudásukat a tatárbifsztekről, majd Angliában bizonyos John Montagu, Sandwich grófja arra is rájött, hogy alapvetően faszaság húst rakni két szelet kenyér közé. A németek meg ötvözték a két felismerést és ették is ész nélkül. A 19. században a kivándorlási hullám következtében New Yorkban egyszerűen elkezdték hamburgernek nevezni, a hajók is Hamburgból jöttek, a hozzávaló marhahús is nagyrészt, az ötlet is, minek komplikálni… Érdekesség, később jöttek rá, hogy laposítsák a húspogácsát, addig a múlt homályából arra gondolhatunk, hogy a fasírtos zsömlét hívták hamburgernek.

Kinek mit jelent a burger, ki hogy szereti, teljesen szubjektív, van akinek a McDonald’s a truváj, én pedig gondban vagyok, valahogy hazánkban nehéz/lehetetlen igazán minőségihez hozzájutni.

Mindjárt az elején képes leszek csalódást okozni, hiszen nem marhából, hanem sertés darált húsból készítettem. 13 összetevője van, de taktikusabb voltam, mint Jézus anno, hiszen a végén az egyik résztvevőt kihagytam az „utolsó vacsorából”, ha eljön az ideje azt is elárulom melyik volt Júdás.

Nézzük tehát a részleteket:

1., Darált sertéshús (lehet comb) egy tálba, só, tarkabors összetörve rá, lereszelt sajt (trapista teljesen okés), dijoni mustár (extra csípős, ezért kevés), sima mustár, némi ketchup. Ettől valahogy össze is áll masszává, tojás, meg zsemlemorzsa dolgokat nyugodtan el lehet felejteni, mert nem fasírtot készítünk. Ha alaposan összegyúrtuk rakjuk félre pihenni.

2., Csípős szósz. Egy adag ketchupot, egy adag Erős Pistával összekeverni, nagyon kevés Worchester bele, só, némi olívaolaj, meg egy nagyon kevés majoranna (csak jelzem a word a majorannát pirossal aláhúzza, az IMF-et nem, hehe) Alaposan összekeverni és kész is.

3., Mustár

4., Majonéz (ez utóbbi kettővel semmit nem kell csinálni)

5., Lila hagyma. A felét vékonyan leszelni, a másik felét, mikor már szenvedés lenne szelni, apróra vágni. Egy tányéron lesózni (ettől elveszti a kellemetlen hatásait), és néhány csepp tárkonyecetet rácsöpögtetni. Néhány percet hagyni állni, majd alaposan kinyomkodni.

6., Lila káposzta. Apróra vágni, kissé sózni, aztán erre pedig bazsalikomos ecetes olívaolaj épp csak. Ezt a hagymával szemben nem kinyomkodjuk, hanem néhány perc múlva kicsit átmossuk. Megmarad a lilakáposzta frissessége, és a mosással só és az ecet épp annyi aromája marad bent, amennyi kiemeli az ízét még inkább.

7., Kínai kel. Az egyik legjobb saláta fajta. Elég két levelet vékony csíkokra vágni.

8., Paradicsom. Vékony szeletekre vágtam, ezzel különösképp nem bűvészkedtem, a lila hagyma, lila káposzta előkészítésénél, megkapta burgerünk azt az ecetes frissességet, mely majd az első harapásnál nyer értelmet, ami nem viszi el az ízeket, csak kiteljesíti.

9., Sajt. Trappista volt itthon, hát azt kicsit vastagabb szeletekre vágni.

10., Kovászos uborka. Csak, hogy ne sértődjön meg, néhány vékony karika szükséges csak belőle.

11., Csalamádé. A magyar megszokta, hogy kell.

12., Zsömle. Van egy pékség Budapesten (St. Michel, vagy valami ilyesmi), amelyik zsömleként árulja, de annál több. Nem buci, nem zsömle, édeskés kalácsos belső, markáns puha, de mégis ropogós külső. Tökéletes választás, ráadásul jó nagy is, hogy beleférjen minden összetevő.

13., Bacon. Abban a serpenyőben, amiben majd a húst is sütjük simán lefektetjük és amíg normálisan felmelegszik a készség alja, már jó is.

Innen már nincs is más dolgunk, mint kisütni a húspogácsákat, úgy szoktam, hogy olívaolajon, nagy lángon alaposan átsütöm. Egy méretes serpenyőben épp kettő fér el, tehát nem játszom kicsiben. Addig egy tálalótálra kitenni az összes többit, hogy mindenki magának tudja halmozni a cuccost. Ha kész, gyorsan álljunk is neki, persze a zsömléket is meg kell melegíteni előtte. Egy olyan hamburgert készítettünk, amiből egy is a teljes jóllakottság érzését hozza magával és azt tudjuk mondani, hogy hűha. A poszt elején említett Júdás a csalamádé volt, az végül nem került a burgerbe, mert nem éreztem volna harmonikusnak, de így nem is árult el.

Hát a csirke az kábé ugyanaz mint ami előzőleg is volt, kivéve egy két apróságot. Nem szalonnakocka zsírján dolgoztam, hanem egy eká kacsazsíron, és a két zöldpaprikát csutkástól már rögtön beletettem, előbb mint a hagymát, hogy szétsüljön és csak kicsit legyen csípős. Így mentettem meg őket a hűtőben elsorvadástól, mert valóban csak finoman csíp majd rommá sütés után. Sózás a császári füstölt sonkával megoldva. A lilakáposzta meg szintén egy eká kacsazsíron kezd dinsztelődni egész fűszerköménnyel, pohár vízzel és polc tetején talált almaecettel (minőségét korlátlan ideig megőrzi emberek!). Ja és még együtt olyan paradicsommal amit már pont nem ennénk meg maradéktalan örömmel. Sőt, pont semennyire nem ennénk meg, kásás, ízetlen tél eleji bénaság. Rossz rész kivág, káposzta mellé jó rész bevág. Vár. Vége előtt öt perccel két eká méz, meg só. Kész. Esz.
Megint külön edényben csináltam, konyhashotgun alaptörvényt sértve, miszerint spórolunk a mosogatnivalóval. De a látvány megéri, meg az ízek is jobbak így külön. A sonka miatt a csirke nagyon sós, de hát azért van mellé a káposzta meg a vízcsap ugye. A káposztában a paradicsomnak egyébként ízben és látványban is csak sejtelmes jelenléte érezhető, nem baj, ott van az. 7/10, az igazi füstölt sonkára figyelni kell. Most lehet vigyorogni gúnyosan hogy hát ez paleo, és azt mondtam abbahagyom, de azért főztem ilyen kis diétást mert egész hétvégén csokitortát zabáltam karamellás nápolyival XD
 

Pipicici Tökhegyen

 2011.11.10. 09:21

Nem is kéne már írnom hogy szalonnakockák zsírján pirított hagymára dobok csirkemell kockákat, amit nem sózok meg, mert mielőtt a wokba kerül elé rakok két szeletet abból a csak füstöléssel és sóval tartósított császári sonkából amit múlt héten lőttem. Itt a minősítés és a származás császári, merthogy Császár a hely ahonnan jött, köszi Évi! Császár Szákszend szomszédja akinek ez mond valamit. Na vissza a kajához. Még egy fél erőspaprika a készítés közepe táján, meg egy kis kurkuma a végén, mert jobban fog passzolni a körethez. Amit most külön készítettem el, és nem a szokásos konyhashotgun koncepcióval, vagyis hogy basszuk mellé és csináljuk egybe. Talán ez a felnőttség kezdete, ki tudja... Szóval meghámozott sütőtököt kockázok fel, és egy fél pohár vízzel lefedve wokban 20 perc alatt puhára párolódik-pirul, a fahéj és a gyömbér ad neki különleges ízt. Így.
Pofás és finom, így hogy külön készült a két alkotó nagyon csinos és jó állagú lett minden. Ja és paleolit. Amit abbahagyok mert télen leesek a bicóról és összeesek az edzésen szénhidrát nélkül. Csajomnak ízlett, főnököm csak a tököt kóstolta és még dolgozom, szóval tényleg erős 9.

Tökös Fasírt Hagymás Kellel

 2011.10.20. 18:39

Egy teljesen vega, ugyanakkor gluténmentes paleolit ebédet sikerült építenem, egészen pórias hozzávalókból. Akit érdekel mi a paleolit az olvassa az előző cikket. Először is kell egy kisebb sütőtök, amit lereszeltem, raktam hozzá három tojást, hámozott szotyit, zabpelyhet, meg fűszerezésnek, bors, de abból pont kifogytam, úgyhogy még csilivel egészítettem ki, meg olívaolajat raktam hozzá, hogy ne tapadjon bárhogy sütöm. Vacilláltam a serpenyőben sütés és az őzgerinc forma között, de végül rácsaptam egy olajozott tepsire, nem volt kedvem állni mellette, meg ha leragad akkor az őzgerincből nehéz kiszedni. Cirka óra alatt megsült, illetve aggasztóan feketedett az alja, de belül puha, kívül kérges, mint egy egybesült fasírt. Köretnek hagymás wokban hirtelen sült kínai kel, pöttynyi szójaszósszal bolondítva. Ez.
Fokhagymás tejfölt ettem mellé, szóval nem teljesen paleo volt de még egy dándog is simán ette, szóval született húsevők is fogyaszthatják jó ízzel. Korrekt kaja, a kissé kozmás aljon kell még dolgozni, és perfekt. Ja és jól is lehet lakni vele akkor is ha nem vagy nyúl.
Még valami. Van jobboldalt az a faszbuk doboz. Használd ha bejön a shotgun.
 

Címkék: vega sütőtök hagyma káposzta gluténmentes fasírt zab paleo

Annyira egyszerű hogy ezt nem főzni férfiembernek hihetetlen öngól. Fogsz zabpelyhet, és itt álljunk is meg egy kicsit. Miért zab? Mert van ez a paleolit kajálás, hogy azt egyed amit gigaükszüleid a barlangban, hús, zőccség, gyümölcs, semmi szénhidrát meg búzaféle, mert különben véged van, a szénhidrátot a sátán okádta a világra, jobb ha tudod, a hüvelyesekkel meg a tejtermékekkel együtt. Ha azt eszed amit a nagyon régi szép időkben akkor jó lesz. Kb ennyi, nem osztom teljesen a nézetet, de azért kicsit igen. Ezért zab, mert azt lehet. Nincs benne a Glutén, a szénhidrát cimborája. Nyilván működik bármilyen pehellyel, a lényeg hogy hőálló tálban a víz lepje el, és raktam mellé aszalt datolyát, szilvát, körtét, meg napraforgómagot, és két kövér eká mézet. Ezt elkevered, és be a sütőbe nagyon kis lángon óvatosan sütni míg a teteje meg nem pirul. Ez kb másfél óra tényleg incifinci lángon. Az egész átfő belül, kívül megpirul, és faszaság a vége, a tányérra egyben kiborul.

Íze finom, a gyümölcsök puhán olvadnak szét benne, az édességi fok kellemesen reformszintű, majszolható mint egy müzliszelet, viszont laktató, egy dolgot nem tud igazán, jól kinézni.

Címkék: körte szilva gyümölcs napraforgó datolya zab aszalt paleolit

Lecsó Roájál

 2011.07.12. 22:07

Na itt is lehet igazán magyarosan nem egyetérteni és jobban tudni mindenkinél hogy "a tojásos az igazi, de nem mert én jobban tudom hogy a kolbászos, hülyék vagytok mind mert csakrizzselbazmeg"! Na lépjünk is túl az ezeréves átkon, és lássunk neki az egyetlen igaz lecsónak. Nem fér hozzá kétség hogy csak üveges szalonnán üvegesedik jól a hagyma, és a kolbász is csak úgy ereszti jól az ízeket. Hogy tényleg roájál tartalom legyen daraboljunk még csirkemellet bele, és süssük meg a hagymás kolbászos zsírban, eztán jöhet a paprika, öt darab, meg három paradicsom. Mikor megrottyant minden akkor dobjunk rá tojásokat, harmad tucatot (jó, négyet bazz) és ha megvagyunk ezzel is toljunk rá egy jó negyed kiló főtt rizst. Látjátok feleim szemetekkel.
Nem tudom mit kéne még hozzáfűznöm. Mostantól csak így csinálom. Máshogy nincs értelme.
 

Zöldéges Csusza

 2011.05.11. 21:31

Helló halló, minden rendben, de az ember ilyen jó időben inkább iszik mint eszik, és reggelente nincs kreatív gondolat, csak bele a wokba a mindent oszt hadd szóljon! A lényeg a mostaninál az, hogy wokban gyártsunk olyan csuszatésztát, ami már tavaly nyár óta tartja magát a konyhaszekrényben. Huszonöt deka jóféle nyolctojásos piaci cuccról van szó, amit akkor kezdünk saját szatyrában ököllel (hozzáértőknek:seikennel) apróra zúzni mikor már majdnem minden kész. Vagyis a gombát és a padlizsánt egy fej hagymán meg némi kolozsvári szalonna kockáin és zsírján már összepuhítottuk. Itt toljuk rá a zúzott tésztát egy-két pohár vízzel, ami elfő kb 10 perc alatt, ennyi elég is, a kicsit keményebb tészták majd lefedve míg meleg saját gőzükben adják meg magukat. Fűszernek pirospaprika bőven elég, utána ízlés szerint egy pohár tejfelt csettinthetünk a tetejére. Lássátok feleim!
Faja cucc, szerintem bármilyen zöldséggel és bármilyen tésztával játszható, az extrémebbről ha lesz beszámolok.

Nos, megértük ezt is, hardkór blogger vesz részt a konyhashotgun halhatatlanná tételében, és ez a blog az, amely a nehéz idők ellenére is képes indulása óta 200%-os létszámemelkedést felmutatni. Alant pedáns, részletes leírás, szinte megírt bevásárlólista, stílusosan focimeccs szerint még a főzési időt is beoszthatjuk. A munkamenet és az étel is hibátlan. Üdv a fedélzeten Nuszi!

Az alapötlet az volt, hogy a sütő bevetésre kerüljön. Legyen tartalmas, de mégis könnyed. Körülnézni a konyhában, hűtőben, majd nagyjából random módon bevásárolni a hentesnél és a zöldségesnél. De amúgy is mi kell egy jó étel elkészítéséhez? Jó alapanyagok és hogy élvezd magát a főzést. Mi kell a tökéletes kajához? Valaki, akivel jó főzni, vagy csak lenni, megfelelő mennyiségű és minőségű bor, végtelen idő.

Ezek, és a következők álltak a rendelkezésre:

-    csirkemell
-    krumpli
-    gomba (hétköznapi bolti csiperke, és szárított erdei)
-    medvehagyma (múlt heti beszerzés a veszprémi piacról)
-    cukkini
-    sajt (parmezán, óvári)
-    valamikor lefagyasztott bacon
-    paradicsom
-    petrezselyem

A műveletek nagyjából a következő sorrendben követték egymást: Egy pohár bor. Gombaszószt megcsinálni úgy, hogy nagyon kis darabokra vágni (legjobb reszelni, de az későn jutott eszünkbe), olívaolaj, apróra vágott medvehagymával párolni, só, bors, petrezselyem, amikor elfödte a levét liszt rá, majd tejszínnel felönteni, amikor massza lett belőle kész is. Bor. Félig megfőzni a krumplit, vékony szeletekre szelni a csirkemellet, a burgonyát centi vastagságúra feldarabolni, a húst kevés sóval, több borssal hirtelen átsütni serpenyőben olívaolajon. Bor, cigi. Az előző serpenyőben a vékonyra vágott cukkinit annyira lesütni, hogy kérget kapjon. Örülni Messi góljának. Sajtot lereszelni, paradicsomot felvágni.

Ekkor jön a művészi része. Egy megfelelő méretű munkalapra kifektetni a félig sült húst, arra felhalmozni a gombaszószt, majd a paradicsomot, és néhányra sült cukkiniszeletet. Párra jut bacon, azokat körbetekerni vele. Az a lényeg, hogy lehetőség szerint mindegyik másmilyen legyen. Bor, majd a vizuális élmények hatására önmeghatódás és még egy kis bor. A tepsit kikenni olívaolajjal, majd középtájékra elhelyezni az elkészült műveket, aztán szétszórni rajtuk a sajtokat. Amennyi hely maradt a tepsiben, oda kerül a krumpli. Ami megmaradt cukkini azt is szétdobálni. Gyorsan be a sütőbe, cigi, bor, bánkódni, hogy az a zseléfejű Ronaldo kiegyenlített. Hopp, találtunk még egy kis tejfölt, a sütés vége felé tegyük rá azt is, megtörtént, kész, fasza lett nagyon. Másnap még inkább összeállt az íze.

Életem egyik legharmonikusabb étele lett, de soha többet ilyet, mert egyszeri volt, megismételhetetlen és nem főzünk kétszer ugyanolyat.

Címkék: medvehagyma sütés bacon gombaszósz

Kelleveles Leves

 2011.04.20. 20:50

A hétvégét különféle becsületsüllyesztő műintézményekben töltve jó ötletnek tűnt még hétfőn egy este a Gödörben, ennek eredménye az lett hogy enyhe takonnyal ébredve kedden inkább forró levesre vágytam mint a szokásos wokker témára. Így lett hirtelen felindulásból egy vájling finom lé két napi táplálékom. A készítés következőképp. Három nagy levél kínai kel kockára vágva, pár paradicsom, répa fehér és sárga, medvehagyma sok, mert van és most kell tolni kétpofára, meg csirkemejje kockázva, és szalonna. Az egészre locsoljunk vizet teaforralóból, és főzzük meg jól, ha a répa puha akkor kb kész is. Az a jó a leveskészítésben hogy nem kell állni mellette, és közben lehet mosogatni meg ablakot is pucoltam asszem. Na még hajítsunk bele borsot, sót, meg bazsalikom és kakukkfű legyen az extra, ja meg csili, elvégre kezdődő nátha ellen vesszük fel a harcot! Ha kész akkor botmixerrel aprítsuk össze jó részét, így egyenletes sűrűséget biztosítva a lének, és érdekességként hagyjunk darabokat, mert az szórakoztató ha felbukkan a kanalunkban. Merthogy ilyen külsőre.

Mindent tartalmaz amitől jól lehet az ember, jól is lehet lakni vele, a csirke meg szalonna miatt. Meg a mennyiség miatt, én pirítóssal ettem, enyhén csípős utóíze volt, kellemes, a kinézet ellenére is ami leginkább pocsolyára emlékeztet. Legyen 9/10.

Egy haverom mondta egyszer hogy blogot írni rohadtul unalmas, van hogy jó, de elég repetitív tud lenni. Na itt a Konyhashotgunon is ez van, mert két kaját is prezentálok nektek, mindkettő wokból, és finom meg minden, de nem érzem hogy ez akkora extra lenne, csak hát ez mégis egy blog, amiben most ez a poszt, kábé annyi hogy főztem. Egyszerűen pasiként a konyhában wokker vagyok és élvezem, úgyhogy ez van, szalonna, hagyma, pirít, zsírra csirkemellkocka rádob, egyszer padlizsán, paradicsom, gomba, bazsalikom. Másik kaja póréhagyma egy szál, medvehagyma fél csomó, maradék gomba. Ez a medvehagymás ügy ilyen.


 

 

Semmi extra, csak simán kiváló lett, barna rizzsel két napig faltam szívesen.

A másik meg így.

Hát ez is nagyon finom lett, répás kuszkusz a köret. A padlizsánt nem basztam el, mert fakéssel vágtam, állítólag a fémkéstől tud keserű lenni. De mit tegyen az emberállat ha nincs épp egy fakése? Vegyen elő egy rendes kést, éleset, és faragja meg a falapát egyik felét! Így e.

Kész a kettő az egyben konyhai eszköz, simán szeli a padlizsánt, majd kavarhatjuk vele a wokban a cuccot. Erre azért kicsit büszke vagyok :)

 

 

 

Konyhashotgun Menüsor

 2011.04.11. 21:04

Elsőként leszögezném hogy ezt nem én csináltam, csak apróságokban segítettem, úgyhogy max respekt Rékának a házban, köszi a szuper tippeket, meg az engedélyt hogy közzétehetem, innentől a módszert lenyúltam, és kísérletezni fogok vele. A hozzáállás az ami igazán tetszett, teljesen egyezik a shotgun filozófiával, kezdem is. Szóval felteszünk főni levesnek 3 csirkecombot, egy adag leveszöldséggel, répa, petrezselyem, zeller, karalábé, fűszerek, szokásos. Mikor megvan, az egyik csirkecombot apróra vagdaljuk, mellé még jó sok jól megfőtt zöldséget is. Apróra szeletelni! Meg még hozzá savanyú uborkát. Azt is apróra! Különben a Réka lebasz! Ehhez az összevagdalt cucchoz keverjünk majonézt, ami egy vagy két tojás sárgája, citromlé, mustár, és olaj folyamatos hozzáadása kevergetés mellett készül el. Végül a másik két főtt csirkecombot kis olajon serpenyőben pirítsuk meg. Így kaptunk egy húslevest, a tésztát ne felejtsük belőle, egy majonézes húsos salátát, és sült csirkecombot. A képen nincs a teljes menü, a combok mellett a majonézkészítésből maradt tojásfehérje kisütve, és a hússaláta ugye a kistálban. Húslevest asszem láttunk már, nem kell illusztrálni.

Köretnek egyébként répás kuszkusz volt, ami egy másik főzés maradéka, azt is megírom majd. Egy teljes nap összes étkezése megvan egy főzéssel. Osztályon felüli korrekt házikoszt.

Herkentyű Kapásból

 2011.04.04. 08:09

Már régóta szemeztem a mélyhűtőben várakozó polippal, és ezen a vasárnapon jött el az idő hogy kirántsam a jeges sötétségből és értelmet adjak létezésének. Egy ideje vettem, ugyanannyiba kerül mint a csirkemellfilé, viszont négyszer annyi a fehérje benne, szóval ez sóherság inkább mint fényűzés. Na mindegy, lényeg hogy egy egész póréhagymát olajon megdinsztelünk kicsit, a polip addig kienged a tál vízben, és már szeletelhetjük is. Már volt hogy kiolvasztottam és ha teljesen kiolvad akkor annyira undorító puha és nyálkás számomra, hogy most inkább olyan félkeményen, kezelhető állapotban daraboltam. Aztán rá a hagymára, mellé egy kisebb fej fokhagyma, olyan 6-7 gerezd, és egy üveg száraz fehérbor, ami mellé csapunk egy paradicsomkonzervet, meg némi bors. Ezt addig főzzük míg a sok léből sűrű szósz nem lesz, ez egy óra, de a polipnak kell, mert esélyes hogy rágós lesz. Na hát ez nem lett. Ilyen a polip ha megúsztatom wokban.
Lett egy savanykás íze az egésznek, a bor és a paradicsom összhatása, de egy elég jó kis kaja lett, rizsával tálalva tökéletes. Jobb bor és friss paradicsom lesz ennek a lelke legközelebb. A hölgyvendég szerint 10/10, de ez nyilván nem egy objektív vélemény, én egy 8/10-re jutalmaznám magam, van jövő a mélyhűtött herkentyűben.
 

Zöldséges Müzli

 2011.03.27. 15:06

Bocs a szünetért, de a Szakítás Utáni Halál Völgyét jártam az elmúlt hetekben, és élni sem volt kedvem, nemhogy főzőcskézni. Viszont a rendelős kaja továbbra sem éri meg, és még mindig nem érzem hogy lelket is főznének bele, úgyhogy feltámadtam. Így született az alábbi kis indító étkecske, ezen a vasárnap délutánon. Kicsit extrém, de újabb konyhai felfedezés. Két fej hagymát, három kis krumplit meg egy egész erőspaprikát egyszerre a wokba, olajon, semmi szalonna, hoppácska. Aztán egy kis zöldborsókonzerv lelet, és mikor ezek jól megpirultak a nagy lángon akkor egy nagy pohár víz és bele fél pohár müzlialap, teljes kiőrlés, négyféle magpehely, semmi gyümölcs vagy mazsola nincs benne, annyira durva én sem vagyok.  Ehhez pirospaprika, végén kis zsálya, só. Kb 5 perc alatt puha lesz a sok magpehely, szóval ésszel és teflonnal csináljuk. Tetejére hintsünk tejfelt bátran. La.

Magyaros ízek, reform alapok, húsmentes, és a müzli előtt új kapuk nyíltak meg konyhámban, mindössze 20 perc alatt. Nálam 8/10.

 

 

Igen, ez egy két menetben zajlott cucc, az első a gyártási folyamat során lett elbénázva, hiába volt kiváló minden hozzávaló, szóval ezt nem hagyhattam annyiban és a tapasztalatok fényében újraértékelve elkészült az updatelt verzió. De csak szép sorjában. Wok. Szalonna. bele sütőtök, gomba, kelkáposzta. És most jön az elbaszás, fedőt a tetejére, és hagyni egy zuhanyozásnyi ideig párolódni. ezalatt levet ereszt. Ekkor dobjuk rá a tejfölt. Kész.

A Pföejjzelék nevet csak csalódottságom miatt kapta, mert én csak kissé szaftos cuccot akartam enni, nem tejfölös lében úszó puha káposztát rommá főtt sütőtökkel, néhol bónusz szalonnával, ami szintén elázott. Egyébként ehető. Egy bunkerban, ha már mindenki mást megettem azután jöhetne. Másodjára okulva az esetből nagy lángon csináltam, ott álltam mellette végig (fél óra) és nem raktam rá fedőt, hagytam hogy a káposzta csak összeessen és piruljon, a tejfölt pedig a legvégén raktam rá. Ja meg raktam hozzá fokhagymát. E.

Láthatjuk mennyivel összeszedettebb, az íze pedig megfelelt az elvárásoknak, szalonnától sós és selymes, de frissességüket megőrzött zöldségek, kellemesen megpirítva, a sütőtök kockák is viszonylag egyben, sehol még csak nyoma sincs szottyos lének, a tejföl kellemesen összehozza az ízeket és krémesít. Boldogság, béke, szeretet.

 

 

Csiken India

 2011.02.09. 21:58

A múltkor nem sikerült a csirkét édes körettel összehozni, újabb próbálkozás, ezúttal sikeres. Margarinon, nem szalonna- vagy libazsíron, mondom margarinon megpirítjuk a csirkekockákat. Ízlés szerinti mennyiségű felvagdalt aszalt szilvát és sárgabarackot is tolunk bele, és fűszerként gondosan csak olyasmit ami tényleg egzotikus, vagyis gyömbér, kurkuma, koriander, szerecsendió, csili. mellé kuszkusz, mert édes dolgokhoz passzol. Íme.

A kuszkusz nem látszik jól, mert nincs is a képen, de a kinézet ellenére egy igen jól eltalált dolog lett, az édes váltakozott sóssal és csípőssel, de dominánsan édes. legközelebb majd megpróbálom szószosra csinálni, mert kicsit száraz volt. 8/10.

 

 

 

Pipi Anyunak és Huginak

 2011.02.06. 20:31

A vasárnapi ebédet én prezentáltam most hétvégén, igyekeztem biztosra menni, a sütőtököt például ki is hagytam a cuccból, majd magamnak. A dolog annyi hogy a wokba szalonnazsíron üvegesítettem hagymát, (erre hamarosan kitalálok valami rövidítést, mert úgy tűnik ez az alap konyhashotgun figura :) majd rádobom a két kockázott csirkemellfilét, és rászórok olyan 30 deka gombát, kicsit párolom, majd fedő nélkül rátolok egy pohár tejfölt, meg egy kis rozmaringot morzsolok bele az ablakból. Melléje bulgur, vagyis búzatöret, kurkumával színezve. Így.

Anyukám szavaival: Ez nagyon finom volt, kiváló, savanyúságot ajánlj melléje! Ajánlok, a húgom is savanyúubival ette. Volt még répalakrémleves meg krémes, de azt nem én csináltam, szóval azt felrakni nem ér szerintem.

Olasz Kínai Japán Fúzió

 2011.02.01. 21:56

Libazsíron kockára vágott hagymát üvegesítünk wokban, majd rádobjuk a csíkokra szabdalt tofut, és egy kis fej káposztát hajítunk az egészre, meg egy konzervnyi egész paradicsomot. Nagyjából kész is. A paradicsom miatt gondoltam jó lesz az oregano bele, ezért tettem is. De a vége felé annyira vérszegénynek tűnt hogy úgy éreztem helye van még némi kínai szójaszósznak is. Kinézetre mintha már ki is hánytam volna.

Meglepő módon minden kétségem ellenére is egész jó lett, az oregano meg a szójaszósz megfér egymással, a tofu meg olyan kellemesen semmilyen. 7/10, szívesen ettem meg este a maradékot.

Megbuktatott Buktaforradalom

 2011.01.30. 19:02

Egy kedves cimborám töltötte be a 30-at mostanság, és elhatároztam hogy a konyhashotgun szállítja majd a laza kiló lekváros buktát, meg valami sósat a bulira. A helyzet viszont úgy alakult hogy annyira másnapos és kialvatlan voltam hogy a pogácsa vagy mi már nem is kerülhetett sorra, de a bukta azért egy tisztességes próbálkozás volt. Ugyebár egy kelt tésztáról beszélünk, vagyis egy kocka élesztő kb egy pohár langyos cukros tejben megfuttatva, ráborítva egy 80-90 deka lisztre, a tésztába még két-három ek cukor. Összegyúrtam, kel egy órát, ezalatt aludtam egyet mert tényleg elég zombi voltam. Majd elkezdtem csinálni a formákat. A hagyományos forma helyett újítani próbáltam, egy réteg tészta, rá baracklekvár, még egy réteg tészta, és ezt felvágva kis kockákra, hogy majd olyan piteszerű dolog lesz. Na ez lett sütés végén.


A dagadó tészta széttolta magát, a lekvár ráégett a tepsire, ízre abszolúte lekváros bukta, de ebben a formájában használhatatlan, nem baj, a második fél kiló tésztával még tettem pár kísérletet, íme.


Jobbról balra haladva, a sarkainál összesodort batyuforma bizonyult a legsikeresebbnek, mert egyben maradt és egész csinos lett, a simán összetekertek  a középső szekcióban kinyíltak, a baloldali lanyhán sodortak pedig szintén. Hiába jó az íz, itt az ezeréves buktadizájn fejlesztés eredményeit nem lehet egy hirtelen ötlettel felülírni. A buliba nem vittem el őket, azért a konyhashotgunnak is van felvállalhatósági határa. Reggelire meg nekem így is fini.

 

Csirkecombok Almaágyon Elbaszva

 2011.01.20. 23:10

Két csirkecombot csákányoztam ki a mélyhűtőből, és két többnapos, hátizsákból szüretelt almát szeleteltem alájuk a hőálló tálba némi gombával és egy répával. Szerintem passzol, a répa és alma mindenképp, a gomba és répa szintén, a gomba és alma megint okés, szóval alap matekkal a halmazok metszésben mindhárman ott lehetnek együtt. Combokat szerényen sózzuk, és császárszalonnával borítjuk. Ami nem kellett volna az a fél pohár víz az egészre sütés előtt, mert féltem hogy kiszárad. Olívaolajjal locsolva, lefedve sütőben kb fél óra, utána fedő le, de már ekkor látszott hogy az alma is sok levet eresztett, és ez a további fél órában sem párolgott el, amikor levettem a hőálló tál tetejét. Kinézetre okés, illata kellemes.

El is pakoltam örömmel, hogy az irodában milyen jó ebédet csapok, de hiába szedtem csak a lényegest és hagytam a szaftot a tálban, ebédig még csomó levet eresztett, és az alma annyira édes volt hogy nem passzolt a csirkével, ami szegény meg próbálta felszívni a sok lét... hát nehezen de legyűrtem. 4/10, az almában vannak lehetőségek, de valami még kell mellé vagy wokban kell csinálni, de talán a víz nem kell neki, esetleg még rizsa melléje... Nam mindegy elfogyott hálistennek.

A vegarizsa mondjuk kamu rögtön az elején, mert libazsíron csináltam, nem volt olaj. na mindegy, a libazsírra hagyma, meg padlizsán és cukkini, és amikor észreveszed hogy nincs meg a darabolt paradicsom konzerv ami az alapja lett volna a dolognak, akkor rátolsz pár gerezd fokhagymát, és vérkomolyan szórod bele a pirospaprikát, hogy olyan pörköltes hangulata legyen az elképzelt olaszos helyett,  meg só és bors. Végén összekevered barnarizzsel.


Hát végülis két napig ettem mert jó sok lett, és a tudat az nagyon jól esett hogy milyen frankó egészséges vegás cucc, de legközelebb még ha biztos vagyok benne hogy van paradicsomkonzerv meg olaj akkor is veszek inkább pluszba.

Meg csináltam egy pizzát is, de most nem kísérletit, hanem korrekten porélesztővel, 40 deka liszt kb, 3 deci víz, deci olívaolaj, egy zacsi porélesztő, olívás tepsibe nyújtva, rögtön minden cuccot rápakolni és úgy keleszteni. A minden cucc a sűritett parkó, császárszalonna, olívabogyó, meg ilyen sajtszeletek felkockázva, és elszáradt bazsalikom meg oregano a konyhaablakból. Aztán a sütőt turbógázzal rádurrantani 20 percre és ennyi.

Igencsak vállalható, a tészta lehetne vékonyabb, next time.

Legény a Gáton Csirke

 2011.01.10. 09:09

Szólok hogy ez most szerintem kicsit durvára sikeredett, gyengébbek a következő mondaton ha túljutnak akkor már nem lesz baj. Szóval nem szalonnán vagy libazsíron kezdtem a sütögetést, hanem töpörtyűn. Igen, és olyanon, ami a hűtőben állt már a jura korszak óta, úgyhogy magában kenyérrel már nem lett volna fini, és nem volt sok belőle, kb egy kis marék. Elkeztdem wokban melegíteni, óvatosan, aztán mikor zsírt eresztett akkor rávágtam kis gyulait, meg a csirkét, egy hírmondónak maradt paradicsomot, és még az apróra vágott krumpli előtt a hét gerezd fokhagymát. A krumplit tényleg apróra kell vágni, különben mire az kész a többi cucc már csak brikett marad. Így néz ki, árokásáshoz, csákányozáshoz, betonozáshoz remekül passzol, seggnövesztőnek sem utolsó.

Azért bevallom egyszer jó, de a töpörtyű nem jó sütési alapanyag, csak végszükségben. Savanyú nélkül halálos!

A halászlé sikerében lubickolva, önbizalommal telten szereztem be hirtelen felindulásból a kis füstölt csülköt a fehérvári úti piacon, megint elmesélve a néninek hogy nem csináltam még ilyet, segítsen, lencseleves, és sült csülök lenne. El is mesélte, és meg is csináltam, itt jön a hogyan. Egészen komplex főzés lesz a konyhashotgunhoz képest, csak figyuzzatok.

Első az hogy reggel felkelni, és a csülköt feltenni főni, nem is olyan könnyű, főleg a kelés része. De ha már forr a víz mellédobhatjuk a reggeli virslit és tojást, pöpec füstös ízük lesz és három perc alatt kész is. A csülöknek kábé másfél óra kell.

A leves az annyi hogy a kívánt mennyiségű lé fele a csülökből származzon, többi az víz, ebbe a répák, sárga és fehér, meg egyéb zöldségek ízlés szerint, szottyos paradicsom, karalábé, zeller, stb. Ja és lencse, én majdnem kihagytam, áztatva egy éjszakán át. Utolsó öt percben az eperlevél tészta, rántás nincs, mert elég durva lett így is. Fénykép nincs, mert nem látványos, csak kiadós.

Aztán közbejött az hogy lehet nem lesz elég a kaja, ezért összeütöttem egy Random Pogácsát is, abból ami kéznél volt, fél kiló liszt, csomag sütőpor, egy csomag apróra vágott pannónia sajt, egy pohár tejföl, fél kocka margarin, só, bazsalikom sok, és ezt összegyúrni, majd rommá sütni. A tésztát rögtön nyújtsuk a tepsibe, és ott vágjuk fel kockára, ne mosogassunk má annyit.

Túlélőcucc, ropogós keksz állag, intenzív sajtízzel, szerintem évekig eláll, de elfogyott, piához kiváló.

A csülök meg szintén tepsisen végezte, levágtam a csontról a husit, és krumplival meg hagymával sütöttem egybe, só, bors, pirospaprika, bazsalikom nem sok. És piszkos trükk még hogy a maradék csülöklevet aláöntjük, hogy abban párolódjon-süljön alufólia alatt. A végén alufóliát lekapjuk hogy piruljon, közben locsolgatjuk, ki ne száradjon, és késsz.

Köszönet illeti a kedvesemet, aki segített a villanysütő megszelidítésében, és mentő tanácsokkal látott el, nélküle talán túlságosan shotgunos lett volna ez az egész. BuKé mindenkinek!

Halászlé Nulláról

 2010.12.24. 10:06

Itt a karácsony, és mivel a halászlé az ünnepi asztal egyik ékköve nálunk, és évek óta az elit étteremtől a tréig mindről tudjuk hogy nem olyan jó az elvivős hallé, gondoltam idén kitörök ebből a méltatlan helyzetből és kézbe veszem az ügyet. Egyszer láttam hogy kell bográcsban készíteni a halászlevet, meg hallottam pletykákat hogy minél többféle hal kell bele, meg a feje, és a farka is. Ezzel a tudással felvértezve magyaráztam a halas néninek a fehérvári úti piacon hogy még soha nem csináltam halászlevet, de szeretnék, és segítsen. Hálistennek volt darabolt mindenféle, vettem fejeket, nyesedéket, szeletet, meg ikrát és tejet is. És innentől a folyamat, amelyben Horváth Rozi szakácskönyvére hivatkozom, hogy nem úgy csináltam. Szóval hombár méretű lábosba a kiló nyesedék, két ponyt-, és egycsukafej Három óriási hagymával. Így.

 

 Rozi szerint fél óráig forrjon, hát én inkább rommá főztem mindent, biztos ami biztos. Kb amíg a hagyma is totál puha nem lesz, addigra a hal már szétfő teljesen. Majd ezt átszűrtem egy tálba, a darabokat külön fazékba, és elkezdtem átnézni a húst, hogy szálka ne legyen benne. Gumikesztyűben, mert nem túl csajozós a szag ha beveszi az ember keze.

aztán ha megvan, és visszatettük a halat átnézve a nagy fazékba, akkor adjunk neki turmixgéppel, passzírozzon a horváthrozi bazz! Aztán vissza rá a levet a halpürére, dobjunk bele hat halászlékockát, hűtőben ráncosított erőspaprikát,és forrásnál a halszeleteket dobjuk bele, húsz perc után az ikrát meg a tejet, onnantól öt perc és kész.

Színe van, meg íze, épp jelzésértékkel csípős és nincs kispórolva semmi, jut mindenkinek vagy három napra, és a barátnőm is azt mondta megtart, a húgom szerint is jó, meg szerintem is. Ja és annyi, hogy rámegyek megint a hosszú szünet után a blogírásra, heti egy frissítés mindenképp lesz. BoKa mindenkinek!

 

süti beállítások módosítása