Hamburger vagy-e?

Következzék szerzőtársam pionírkodása az igényes gyorsétel (ami ugye lassú) felségterületén. Részemről tolnám nagyobb kólával és burgonyával, szép munka.
 
Korábban is próbálkoztam már házi hamburger készítésével, de most sikerült lefektetni azokat az alapszabályokat, melyek hozzásegítettek a számomra tökéletesen harmonizáló ízorgia eléréséhez. Hosszú utat járt be a hamburger, mire 1955-ben megnyitotta kapuit Chicagóban az első McDonald’s, és lealjasította szegényt.

Sokkal korábban a tatárok átadták oroszoknak tudásukat a tatárbifsztekről, majd Angliában bizonyos John Montagu, Sandwich grófja arra is rájött, hogy alapvetően faszaság húst rakni két szelet kenyér közé. A németek meg ötvözték a két felismerést és ették is ész nélkül. A 19. században a kivándorlási hullám következtében New Yorkban egyszerűen elkezdték hamburgernek nevezni, a hajók is Hamburgból jöttek, a hozzávaló marhahús is nagyrészt, az ötlet is, minek komplikálni… Érdekesség, később jöttek rá, hogy laposítsák a húspogácsát, addig a múlt homályából arra gondolhatunk, hogy a fasírtos zsömlét hívták hamburgernek.

Kinek mit jelent a burger, ki hogy szereti, teljesen szubjektív, van akinek a McDonald’s a truváj, én pedig gondban vagyok, valahogy hazánkban nehéz/lehetetlen igazán minőségihez hozzájutni.

Mindjárt az elején képes leszek csalódást okozni, hiszen nem marhából, hanem sertés darált húsból készítettem. 13 összetevője van, de taktikusabb voltam, mint Jézus anno, hiszen a végén az egyik résztvevőt kihagytam az „utolsó vacsorából”, ha eljön az ideje azt is elárulom melyik volt Júdás.

Nézzük tehát a részleteket:

1., Darált sertéshús (lehet comb) egy tálba, só, tarkabors összetörve rá, lereszelt sajt (trapista teljesen okés), dijoni mustár (extra csípős, ezért kevés), sima mustár, némi ketchup. Ettől valahogy össze is áll masszává, tojás, meg zsemlemorzsa dolgokat nyugodtan el lehet felejteni, mert nem fasírtot készítünk. Ha alaposan összegyúrtuk rakjuk félre pihenni.

2., Csípős szósz. Egy adag ketchupot, egy adag Erős Pistával összekeverni, nagyon kevés Worchester bele, só, némi olívaolaj, meg egy nagyon kevés majoranna (csak jelzem a word a majorannát pirossal aláhúzza, az IMF-et nem, hehe) Alaposan összekeverni és kész is.

3., Mustár

4., Majonéz (ez utóbbi kettővel semmit nem kell csinálni)

5., Lila hagyma. A felét vékonyan leszelni, a másik felét, mikor már szenvedés lenne szelni, apróra vágni. Egy tányéron lesózni (ettől elveszti a kellemetlen hatásait), és néhány csepp tárkonyecetet rácsöpögtetni. Néhány percet hagyni állni, majd alaposan kinyomkodni.

6., Lila káposzta. Apróra vágni, kissé sózni, aztán erre pedig bazsalikomos ecetes olívaolaj épp csak. Ezt a hagymával szemben nem kinyomkodjuk, hanem néhány perc múlva kicsit átmossuk. Megmarad a lilakáposzta frissessége, és a mosással só és az ecet épp annyi aromája marad bent, amennyi kiemeli az ízét még inkább.

7., Kínai kel. Az egyik legjobb saláta fajta. Elég két levelet vékony csíkokra vágni.

8., Paradicsom. Vékony szeletekre vágtam, ezzel különösképp nem bűvészkedtem, a lila hagyma, lila káposzta előkészítésénél, megkapta burgerünk azt az ecetes frissességet, mely majd az első harapásnál nyer értelmet, ami nem viszi el az ízeket, csak kiteljesíti.

9., Sajt. Trappista volt itthon, hát azt kicsit vastagabb szeletekre vágni.

10., Kovászos uborka. Csak, hogy ne sértődjön meg, néhány vékony karika szükséges csak belőle.

11., Csalamádé. A magyar megszokta, hogy kell.

12., Zsömle. Van egy pékség Budapesten (St. Michel, vagy valami ilyesmi), amelyik zsömleként árulja, de annál több. Nem buci, nem zsömle, édeskés kalácsos belső, markáns puha, de mégis ropogós külső. Tökéletes választás, ráadásul jó nagy is, hogy beleférjen minden összetevő.

13., Bacon. Abban a serpenyőben, amiben majd a húst is sütjük simán lefektetjük és amíg normálisan felmelegszik a készség alja, már jó is.

Innen már nincs is más dolgunk, mint kisütni a húspogácsákat, úgy szoktam, hogy olívaolajon, nagy lángon alaposan átsütöm. Egy méretes serpenyőben épp kettő fér el, tehát nem játszom kicsiben. Addig egy tálalótálra kitenni az összes többit, hogy mindenki magának tudja halmozni a cuccost. Ha kész, gyorsan álljunk is neki, persze a zsömléket is meg kell melegíteni előtte. Egy olyan hamburgert készítettünk, amiből egy is a teljes jóllakottság érzését hozza magával és azt tudjuk mondani, hogy hűha. A poszt elején említett Júdás a csalamádé volt, az végül nem került a burgerbe, mert nem éreztem volna harmonikusnak, de így nem is árult el.